A természet maga.
Gyerünk a Grand Canyonba

Grand Canyon földön, vizen, levegőben

 

A klasszikus western filmek állandó színhelyéről ugyanis könnyen feltételezné az ember, hogy csak a hollywoodi filmrendezők fantáziájának szüleménye, s az ámulatba ejtés kedvéért találták ki.

Ha az USA feltérképezése során valaki már túl van a kötelező New York-i vagy floridai látogatásokon mindenképpen keresse fel ezt az elvarázsolt világot, de tegyen le arról, hogy igazi arcát néhány gyors tiszteletkörrel megismerheti és fotói könnyű prédaként kerülnek majd a családi fotóalbum dicső lapjaira. Földön, vizen, levegőben egyaránt meg kell próbálnia bejárni ahhoz, hogy bárki is azt mondhassa: én már láttam a Grand Canyont.

 

1. A földi túrát egy kényelmes bérautó felvétele után Flagstaff városából célszerű kezdeni. Aki északnyugatnak indul a 180-as úton, majd erről tér rá az északra vezető 64-es útra az egyenesen a park központjába jut. Aki a 89-es gyorsforgalmi úton indul északnak, majd nyugatnak fordul a 64-es útra, az a Desert Viewnál lép be a parkba. Az út e szakasza már a kanyon partján vezet végig a központig, ez az ún. East Rim Drive. A látogatónak kétségkívül páratlan élmény a fensíkot kettészakító, széles, sokszínű és szédítően mély szakadék, amely itt hatalmas kanyart ír le.

 

A kilátóhelyeken meredeken szakad le a part, a mélyben egyes helyeken ezer méterrel lejjebb csak sejteni lehet a folyót. Minél közelebb kerülünk a park központjához, annál meredekebb, magasabb a part, annál több különös alakzat nő ki a kanyon mélyéről.

 

A Visitor Centerben kiállítás, filmvetítés ismerteti a nemzeti parkkal kapcsolatos tudnivalókat. Egy hatalmas mozi, az Imax Theater hétemeletes vetítővásznán szinte a canyon belsejében száguld végig a néző. Itt van a Yavapai Museum, kiállítása a vidék geológiai történetével ismerteti meg a látogatót. A Hopi House a hopi indiánok házát formázza, itt valódi indián iparművészeti termékeket árulnak. -top7

 

Szálláslehetőség, mint az amerikai nemzeti parkokban általában csak korlátozott számban van, ezért aki hónapokkal korábban nem gondoskodott szobáról, az kénytelen gyorsítani a programon, hogy időben visszaindulhasson Flagstaffba. A nagy sietségben se feledtkezzünk meg azonban arról, hogy öszvérháton "végighajtsunk" a Bright Angel Trailen. Aggodalomra semmi okunk, a jól betanított állatok biztonságosan közlekednek a meredek szerpentinen. A csúcsig...

2. A vizitúrák szintén Flagstaffból indulnak. A Colorado folyó vágtató vizén gyakorlott vezetőkkel megtett gumicsónakos száguldás félelmetes kaland. A sziklák tövében kialakult meseszép fövenyes strandok kizárólag így közelíthetők meg.

3. Repülőgépes kaland - hogy a kép teljes legyen. Erre lehetőség kínálkozik Flagstaffból is, de még ennél is izgalmasabb a látvány, ha Las Vegas felől érkezünk a Scenic Airlines apró gépein. Ebben az esetben bevezetésképp láthatjuk a Lake Mead National Recreation Areat, amely a Colorado duzzasztása során keletkezett. A kristálytiszta víz alatt felsejlenek az elborított sziklanyelvek és hajdani szakadékok. Az ember nem is tudja, hogy gyűlölje, vagy szeresse ezt a durva beavatkozással létrehozott, mégis meghökkentően szép világot. A gép hamarosan a természet erői által évmilliók alatt megformált vidéket járja egy életreszóló élménnyel ajándékozva meg azt, aki borsos ára ellenére befizetett a túrára. (Rövidebb, hosszabb repülőutak 25 000-50 000 Ft-ba kerülnek.)


Persze akadnak olyanok is, akik a pénzt nem sajnálják az útra, mégsem látnak az egészből semmit. Ők általában a csoportosan utazó túristák, akik minden programot - és ajándéktárgyat - megvesznek, de fizikailag nem bírják a maguk és az utazási iroda által diktált tempót.

 

Ottjártamkor a tizennégy személyes gépen tizenkét japán túristával utaztam együtt, akik tíz perccel a felszállás után már édesdeden aludtak. A nemzeti parkba érkezéskor, a földetérés pillanatában tértek magukhoz és azonnal bekapcsolták kameráikat, igyekeztek mindent megörökíteni, ami a kilátóhelyeken eléjük tárult. Az ebéd és az Imax program után elégedetten ültek vissza a fedélzetre és ott folytatták, ahol a leszállás előtt abbahagyták. Ahogy láttam, egyetlen egy sem volt közöttük, aki később elmesélhette volna a többieknek, milyen lélegzetelállító tájak felett haladtunk aznap.

 

A fentiek alapján azt javaslom, ne egy átvirrasztott Las Vegas-i éjszaka után indulj erre az útra, mert akkor az élményt illetően megint csak a western filmekre hagyatkozhatsz és az olyan mintha ínyencek ülnének körbe egy megfestett lakomát. M.M. -top7

Forrás:http://www.top7.hu/

 
Navigation

»» Gyors Linkek
Home
Reklámkönyv
Vendégkönyv

»» Navigation
Yellowstone Nemzeti Park
Grand Canyon Nemzeti Park

Mount St Helens

Niagara Vízesés

Úti Leírások

Ajánlott Oldalak

Saját képek

 
Időjárás

»» Időjárás
A Zivatarok Típusai
Kövesd figyelemmel a műholdképet!

Tudnivalók a Tornádókról

Cikkek

Vulkánok


Időjárás előrejelzés 

Felhőkép

Hőtérkép

 
Site Info

Szerk:Noska
Téma:Időjárás, Természet


Online

 
Chat
 
Jelizz be
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 
Ennyien jártatok ma a természetben
Indulás: 2006-10-03
 


Naruto rajongói oldal | konoha.hu | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU |    *****    NSYNC - a fiúbandák korszakának egyik legmeghatározóbb csapata a Bye Bye Bye elõadói - nosztalgiária fel    *****    RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL    *****    PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA///PREKAMBRIUM.GPORTAL.HU /// PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA    *****    ACOTAR Fanfiction: Velaris, a második otthonom    *****    AGICAKÖNYVTÁRA - KÖNYVEK, KÖNYVEK, ÉS KÖNYVEK - ÁGICAKÖNYVTÁRA    *****    Naruto rajongói oldal | konoha.hu | Boldog újévet kívánunk nektek KONOHÁBÓL!!! | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU |    *****    Debrecen Nagyerdõaljai, 150m2-es alapterületû, egyszintes, 300m2-es telken, sok parkolós üzlethelyiség eladó 06209911123    *****    ACOTAR Fanfiction: Velaris, a második otthonom    *****    LITERATURES SUBPAGE /// VERSEK ÉS TÖRTÉNETEK EGY HELYEN ///LITERATURES.GPORTAL.HU///LITERATURES SUBPAGE    *****    Naruto rajongói oldal | konoha.hu | Látogass el konoha falujába | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA    *****    Turbózd fel a kreativitásod! Prémium grafikai források a PNG Tree-n.    *****    Anime tematikájú Cinematic trance zene és látványvilág Arcadia fantáziavilágában és még sok más videó a chanelen    *****    PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA///PREKAMBRIUM.GPORTAL.HU /// PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA    *****    RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO.GPORTAL.HU ///RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///    *****    RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL    *****    RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL    *****    PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA    *****    HAMAROSAN ÚJRA ITT A KARÁCSONY! HA SZERETNÉL KARÁCSONYI HANGULATBA KEVEREDNI, AKKOR KATT IDE: KARACSONY.GPORTAL.HU    *****    "TEKERJ VISSZA" - RÉGI KERÉKPÁROK IDÕSZAKI KIÁLLÍTÁSA - BAJA TÜRR ISTVÁN MÚZEUM