A zivatarok típusai

Egyes zivatarok csak egy cellát tartalmaznak, amely egész életciklusában megmarad, és úgy oszlik fel, hogy új cella nem keletkezik. Az igazán egycellás zivatarok ritkák, mert még a leggyengébbek is több cellás feláramlás eredményei. Az egycellás zivatarok meglehetõsen rendszertelenül szolgáltatnak rövid, heves eseményeket, mint a jégesõ, heves csapadék vagy esetleg gyenge tornádók (bár lehetséges, hogy az ismereteink nem elegendõek). 1. egycellás zivatar forrás: http://ww2010.atmos.uiuc.edu/ (Gh)/guides/mtr/svr/type/sngl/ovr.rxm   Többcellás zivatarok   Zivatarok gyakran csoportosulnak, együtt mozognak, mintha egy egységes rendszer lenne, közben minden cella az életciklusának különbözõ szakaszában van. Általában ezek a zivatarok erõsebbek az egycellásaknál, de lényegesen gyengébbek a szupercellánál. (Az ábrán balról jobbra látható a tornyosuló kumulusz, majd az érett és végül a feloszló állapot.)  Ellentétben az egycellás zivatarokkal, a többcellásak több órán át tarthatnak, nagy jégesõket, pusztító szeleket és hirtelen árhullámokat, valamint különálló tornádókat okozva. 2. forrás: www.srh.weather.gov     Többcellás vonal (Instabilitási vonal, squall line) Néha a zivatarok egy vonal formába rendezõdnek, ami oldalirányban többszáz kilométerre terjedhet ki. Ezek a vonalak, ’squall line’-ok hosszabb idõn, több órán keresztül fennmaradhatnak, és nagy kárt okozó szél, illetve jégesõ kísérheti õket. Az instabilitási vonal nem más, mint sorba rendezõdött zivatarok, amelyeknek egy közös emelõ mechanizmusuk van. Az emelõ mechanizmusok sávokban fordulnak elõ. Az esõ által hûtött levegõ, vagy ’lökési front’ az instabilitási vonal alól úgy terjed ki, mintha egy kis hideg front lenne, folytonosan emeli a meleg nedves levegõt, ami a zivatart látja el energiával. A sávokba szervezõdött emelõ mechanizmusokra példa a front, a nagy kifutó szelek, gravitációs hullámok stb.   A klasszikus instabilitási vonal vagy a hidegfront vagy száraz vonal határa elõtt, vagy azzal párhuzamosan fejlõdik ki. A zivatarok elõször ott fejlõdnek ki, ahol a nedvesség, instabilitás és felemelõ erõ kombinációja a legkedvezõbb. A zivatar folytatja fejlõdését, és új cella kezd kialakulni (általában dél és kelet felé). (Az ábrán felülrõl láthatjuk az instabilitási vonalat. Világoskék színû a gyenge, közepesen erõs kék a mérsékelt, míg sötétkék a heves esõ. A heves esõzések területe szinte összefüggõ vonalat alkot. A sárga nyilak a kifutó szelet, míg a kék front jele a kiáramlás határát, a lökési frontot mutatja.) Az instabilitási vonal önfenntartó a kifutó szél okozta feláramlás következtében. Ameddig instabilitás és nedvesség van jelen az instabilitási vonal elõtt, addig az instabilitási vonal elõre mozog. Gyakran, a vonal hosszában, annak elején, alacsony szintû boltozatszerû felhõzet alakul ki, amit peremfelhõnek is hívnak. Lökéses, néha romboló kifutó szél horizontálisan, a talaj mentén ezen peremfelhõk mögött terül el. 3. Az instabilitási vonal vázlata (felül) és fényképe (alul). forrás: www.srh.weather.gov A heves leáramló szelek okozzák a legnagyobb veszteségeket, bár elõfordulhatnak golflabda nagyságú jegek és nagyon nagy sebességû széllökések. Hirtelen árhullámok keletkezhetnek, ha az instabilitási vonal lelassul, vagy megáll, és a zivatarok a vonal mentén mozogva többször áthaladnak ugyanazon terület felett. A szupercella zivatarok Szupercella zivatarok az egycellás zivatarok speciális esetei, amelyek hosszú idõn át (sok-sok órán át) képesek megmaradni. Ilyen jelenségek a felelõsek szinte minden jelentõsebb tornádóért az USA-ban, és a legtöbb olyan jégesõért, amelyben golflabdánál is nagyobb jégszemek estek. Szupercellák szélsõségesen nagy szeleket és hirtelen árhullámokat is okoznak. 4. forrás: www.srh.weather.gov Általában spirálszerûen felfele mozog a levegõ (az északi féltekén általában az óramutató járásával ellentétesen keringve), ami nagyon nagy függõleges szerinti sebességváltozásokat, úgynevezett függõleges szélnyírásokat okoz. Ilyen esetekben a szél változtatja az irányát, és sebessége a magassággal együtt növekszik. A szupercellák kialakulása szempontjából a legkedvezõbb feltétel az, ha a szél iránya a magassággal az óramutató járása szerint változik. Például, ilyenkor lehet, hogy a talaj mentén déli szél fúj, míg 4500 m magasban már nyugati. A szupercella alatt a vihar forgó mozgása gyakran látható.